OpenStreetMap logo OpenStreetMap

- -'s Notes

Notes submitted or commented on by - -

Id Creator Description Created at Last changed
569793 - -

Ez a kereszteződés valójában egy körforgalomszerű képződmény, közepén a már rögzített Mária szoborral.

569828 - -

A parkoló szélesebb, az egyirányú út másik oldalára is átnyúl.

448007 - -

Ezt az utcát a bekötőnél kihelyezett tájékoztató tábla alapján Bem utcának nevezik, más helyeken pedig Bem József utcaként hivatkoznak rá. Ki kellene deríteni, melyik is a hivatalos elnevezés és ezután felvinni a nevet a térképre.

569197 - -

Ezen a helyen bolhapiacot alakítottak ki. Épületek nincsenek, felszórták a területet fehér kaviccsal és körbekerítették drótkerítéssel. Bejárat a Nagyvárad utca felől, akár gépkocsival is (habár a parkolás úgy emlékszem fizetős).

A csütörtöki piacnapokon szokott nyitva lenni. Régen jártam már itt, le kellene ellenőrizni, hogy jók-e az emlékeim róla és hogy egyáltalán működik-e még.

569240 - -

A pityervári számozott utcák (8 darab) a közeljövőben új nevet fognak kapni, amiket majd fel kellene vinni a térképre.
Ezek nagy valószínűséggel be lesznek majd jelentve a város honlapján, csakúgy, mint ahogy a névjavaslatokra való felhívással is tették:
http://celldomolk.hu/aloldal.php?mod=cikk&id=691

569208 - -

A vasútállomás buszpályaudvarra néző falán van egy ATM és egy nyilvános telefon is. Úgy emlékszem, hogy az ATM OTP-s, de le kellene ellenőrizni.

569199 - -

A jelölő környékén a Swietelsky Vasúttechnikának van egy bázisa. Jó lenne kideríteni, mettől meddig tart és bejelölni a térképen.

569205 - -

A jelölő környékén valahol taxis drosztok találhatóak. Hasznáják is, szoktam benne taxisokat látni, úgyhogy érdemes lenne felvenni a térképre.

569217 - -

A jelölőnél az utca mindkét oldalán parkolók találhatóak.

569157 - -

A területen az elmúlt egy-két évben bontási munkák folytak, a jelölőnél lévő épületek úgy látom, hogy nem állnak. A Kondorosi-Galvani közötti többi épületet is meg kellene vizsgálni ezügyben.